Hajónapló A hajónaplóban az általunk fontosnak tartott cikkekbõl, elemzésekbõl válogatunk. Megyei önkormányzati pr A fejlesztés: sztráda vagy dûlõút? Szarvas Zoltán, www.prherald.hu, 2005. január 13. Konzervatívvá az teszi az embert, hogy ha nem bízik az emberekben. Ez pedig általánosítása annak, hogy nem bízik magában. (Osvát Ernõ) J. S. Mill azt írta másfél évszázaddal ezelõtt: „az olyan kitételek, mint „önkormányzat”, „a nép hatalma önmaga felett”, nem fedik a tényleges helyzetet. Az a „nép”, mely a hatalmat gyakorolja, nem mindig azonos azzal, melyen a hatalom gyakoroltatik; a sokat emlegetett önkormányzat nem azt jelenti, hogy ki-ki önmagát kormányozza, hanem azt, hogy minden egyes ember alá van vetve az összes többi kormányzásának. A nép akarata gyakorlatilag a nép legnagyobb vagy legaktívabb részének akaratát jelenti; a többség akaratát, vagy azokét, akiknek sikerült többség gyanánt elfogadtatni magukat; következésképp valóban lehetséges, hogy a nép elnyomja az összesség egy részét; s ez ellen legalább annyira szükséges óvintézkedéseket tenni, mint a hatalommal való visszaélés bármely más formája ellen. Ezért aztán a kormányzat hatalmának korlátozása az egyén fölött semmit sem veszít fontosságából, még akkor sem, ha a közösség, illetve annak legerõsebb pártja rendszeresen felelõsségre vonja a hatalom birtokosait… a politikai gondolkodásban „a többség zsarnoksága” azon legfõbb rosszak egyike lett, melyekkel szemben a társadalomnak okvetlenül védekeznie kell”. Érdekes, hogy ez ma is így van. A pr: az együttmûködés stratégiája a public relations nem reklám, és nem marketing! Mi több! Nem is turisztikai marketing! Az önkormányzati pr lényege a lakosság, mint az arra leginkább hivatott „önkormányzók”, és az általuk bizalmat és tõlük feladatot kapott hivatásos és amatõr politikusok, valamint az õket segítõ tisztviselõk és alkalmazottak közötti együttmûködés kialakítása, szervezése, folyamatos – az élet által megkövetelt – korrekciókkal való mûködtetése. A megyei önkormányzati pr tartalma csak kommunikáció-szervezési, együttmûködés-szervezési lehetõségek felvillantására vállalkozhatom, szinte teljesen függetlenül attól mi lesz jogilag a megyékkel. Elsõsorban gyakorlati oldalról, de nem is annyira a konkrét módszerekrõl, mint inkább azokról az igényekrõl és lehetõségekrõl, amelyek szinte tálcán kínálják a módszereket és eszközöket is. Mire nem vállalkozom? A téma keretének (mármint a közigazgatási és benne az önkormányzati reform) jogi, szociológia vagy pártpolitikai megvilágítására semmiképp. A megyék jelenlegi állapota „2006-ban ismét megyei közgyûléseket választanak, hiszen az új kormány a további célkitûzések között jelölte meg a regionális önkormányzatok kialakítását.” (comitatus, 2004. november, tudósítás az „európában a megye!” pécsi konferenciáról). A megye, a megyerendszer nem beteg (betegség: 1. Szervezet életmûködésében keletkezõ rendellenes elváltozás, kóros állapot, zavar; 2. Valaminek bajokat, visszásságokat mutató állapota / magyar értelmezõ kéziszótár), diagnózist tehát nem állíthatok fel, ebbõl következõen terápiára sincs szükség! Szerintem! A mai magyar helyzet bemutatásának nehézségei 3145-féle önkormányzat közös jellegzetességeit kell leírni! Ha a régiókat nézzük, teljesen más a nyugat-dunántúl (655) vagy dél-dunántúl (654), ahol több mint 600, vagy pl. A dél-alföld, ahol összesen 254 helység van közép-magyarországról nem is beszélve ahol (budapestet most itt nem számolva) 187. Megyei elemzéskor, borsod-abaúj-zemplén megyével (a maga 357 önkormányzatával) szemben csongrád megye 60-nal „rendelkezik”. Vajon emiatt nehezebb összefogni õket egyik vagy másik helyen? Nem, csak helyenként más és más módszerek az alkalmasabbak. A „pr” fogalom az önkormányzati (1990. Évi lxv.) törvényben miért is jelenne meg (és ez komoly!), de „lazítsunk” egy kicsit, megjelenik pl. A következõ szavakban: kéményseprõ-ipari, program, non-profit, probléma, próbálja, privatizációs, kompromisszum, április, praktikus, propaganda, napra és profilú. A „lakossági kapcsolatok”, az „állampolgári kapcsolatok”, a „sajtókapcsolatok”, a „kommunikáció” szópárok és szavak egyszer sem szerepelnek, de maga a „kapcsolatok” szó is csak egyetlen egyszer a „költségvetés kapcsolatokkal” szópárban. A „nyilvánosság” szó az ötv-ben a törvény több mint 91 ezer szava között mindösszesen húszszor szerepel, jórészt az alábbiak szerint: a helyi önkormányzat érvényre juttatja a népfelség elvét, helyi közügyekben demokratikus módon, széles körû nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot… a törvény - a 12-18. §-ához fûzött indokolás szerint - a képviselõ-testület mûködésének, döntéshozatalának alapkérdéseit szabályozza, amelyek a törvényesség, az önkormányzati értékek, a demokratikus mûködés érvényesítését, a nyilvánosságot, a kisebbségi vélemények figyelembe vételét szolgálják… az ötv.-nek … a rendelkezése fõszabályként kimondja a nyilvánosság elvét, vagyis meghatározza, hogy a képviselõ-testület ülése általában nyilvános. Ez a demokratikus önkormányzati mûködés egyik törvényi garanciája, amely abból ered, hogy az önkormányzás joga a választópolgárok közösségét illeti meg. A választópolgároknak ebbõl eredõen joguk van arra, hogy figyelemmel kísérjék a képviselõ-testület tevékenységét, mûködését. Ez történhet a helyi lapok, helyi televízió tudósítása révén, de lehetõséget biztosít az állampolgároknak arra is, hogy megjelenjenek a testület ülésén, részt vegyenek azon a testületi munka zavarása nélkül… az ülés nyilvánossága nemcsak azt jelenti, hogy a választópolgárok részt vehetnek az ülésen, hanem ebbõl eredõen a képviselõ-testületi ülés elõterjesztésébe és ülésének a jegyzõkönyvébe is betekinthetnek, melyrõl az ötv. 17. § (3) bekezdésében rendelkezik… a nyilvánosság elvének gyakorlati érvényesüléséhez feltétlenül szükséges, hogy a kellõ idõben kapjanak tájékoztatást a választópolgárok az ülésekrõl, azok napirendjeirõl és megfelelõ helyet biztosítsanak számukra… a demokratikus mûködés, a nyilvánosság érdekében a fontosabb képviselõ-testületi dokumentumokat (önkormányzati rendelet, költségvetés) például a könyvtárban is indokolt hozzáférhetõvé tenni. Növekvõ szerepet tölthetnek be a képviselõ-testületek hivatalos lapjai, a helyi stúdiók a képviselõ-testületek döntéseinek széles körû ismertetésében… a közgyûlés feladat- és hatáskörében szabadon dönthet. A közgyûlés felelõs vezetõje a közgyûlés elnöke. Az elnök: elõkészíti, összehívja és vezeti a közgyûlés ülését, biztosítja széleskörû nyilvánosságát, demokratikus mûködését… a törvényességi ellenõrzés joga kiterjed pl. Annak vizsgálatára, hogy a testület rendelkezett-e a döntéshozatalhoz szükséges hatáskörrel, határozatképes volt-e, betartották-e a döntéshozatalhoz elõírt törvényi, vagy a saját szervezeti és mûködési szabályzatbeli elõírásokat, az ülés nyilvánosságához fûzõdõ követelményeket érvényesítették-e… a kisebbségi önkormányzat társadalmi megbízatású elnökének a fõbb feladatai a következõk: gondoskodás a kisebbségi önkormányzat mûködéséhez szükséges feltételek megteremtésérõl, a települési önkormányzattal való kiegyensúlyozott együttmûködésrõl, a polgármesteri hivatal adminisztrációs közremûködési szakértelmének igénylésérõl, az szmsz elõkészítésérõl, a nyilvánosság megteremtése, a helyi fórumok megszervezése, a kisebbséghez tartozó választópolgárok álláspontjának megismerése, a realitásokkal történõ megismertetése… ha ez mind megvalósulna!? Pedig van bennük jócskán értelem és szépség! Satrov írta egyszer: „… a baj oka, a szó és tett közti szakadás. És mivel lehet gyógyítani? Természetesen a politikai élet nyilvánosságával! A teljes nyilvánossággal minden szinten! A nyilvánosság olyan kard, amely begyógyítja az általa ejtett sebeket…” Személyes kitérõ több mint két éve (s jelenleg is) megyei önkormányzatnál dolgozom fõfoglalkozású pr-tanácsadóként (más és más típusú önkormányzati munkahelyeimet is összevetve csaknem másfél évtizede!), de tisztelettel kérem: senki ne kutasson az után, hogy mi valósult meg ennél az önkormányzatnál és mi nem, hisz tapasztalataim szinte mind a 19 megyétõl való információszerzéseim alapján összegzem. A két nagy gond az önkormányzatokkal jórészt csak divatfogalmakkal, -szavakkal és -tartalmakkal foglalkoznak beillesztve ezt egy kormánypárti-ellenzéki (többnyire, és a választások közeledtével egyre inkább személyeskedõ és egymást bántó) szócsatába. Unió, jogharmonizáció, területfejlesztés, kistérségek és kistérségi társulások, régiók, közigazgatási tér, forrásteremtések, közös mûködtetésû intézmények gondjai, adók, iso, emas, haccp, sap, phare, sapard, operatív programok gvop, kiop, hefop, avop, rop, pályázatok és pályázatírók, kac-pályázat… és a polgár elõbb elkezd kac-agni majd sír-ni (bár ez utóbbit, mint mozaikszót nem ismerem). Tessék mondani, most mit is jelent a polgárbarát-szolgáltató önkormányzat, polgár-közeli lakossági ügyintézés? Az helyes, ha az önkormányzat testülete, bizottságai és hivatala komolyan foglalkozik az elõzõ kérdésekkel, de még helyesebb, ha mindezekrõl a megye lakosságának többi 95 %-a magyarul, közérthetõen hall, élete javításának további lehetõségei érdekében. 1989 õszén népszavazáshoz készülõdtünk. A szavazólapon 4 kérdés szerepelt („négy igenes népszavazás”), és utólag is bevallom, a másodiknak sorolt kérdéssel akkor bajban voltam. „kivonuljanak-e a pártszervezetek a munkahelyekrõl?” Bár már elõtte csaknem fél évvel kiléptem az akkori mszmp-bõl, és azóta sem sikerült egyik pártnak sem meggyõzni engem arról, hogy õk (valamennyien) nem részérdekeket, hanem össztársadalmi érdekeket képviselnek. Nekem a „nem” válasz volt szimpatikusabb, és valószínûleg arra is szavaztam. Mit hozott a végeredmény? Csaknem 4,3 millió érvényes szavazatból több mint négy-millióan az „igen”-t jegyezték meg. 95%! A végzetes többség véleményét elfogadtam, mi több, rövid idõn belül azonosulni is tudtam vele. A közigazgatással foglalkozó hivatalok nagyon nagy részében (minisztériumok, megyei és városi önkormányzatok, sõt sok községben is) sok függ attól, hogy az elsõ számú vezetõ melyik politikai párthoz tartozik. Ma még mindig több a megengedettnél az elvtelen hízelgõ és valószínûleg túl sok a latens ellenzõ. És ha az elsõ számú vezetõ nem figyel oda, vagy hiúbb esetleg akaratosabb a kelleténél, elsõsorban a becsületesen dolgozó munkatársak sínylik meg a következményeket. E körülmények között az önkormányzati pr-es mire figyeljen igazán? A saját magatartására! „a társadalom közmegbecsülését élvezõ demokratikus közigazgatás feltétele, hogy a közügyeket pártpolitikasemleges, törvényesen mûködõ korszerû szakmai ismeretekkel rendelkezõ, pártatlan köztisztviselõk intézzék…” (ktv.) Ne felejtsük, a politikai munkatárs is köztisztviselõi esküt tesz. Már ahol!< A megye – mint közigazgatási régió az önkormányzati törvénytervezetekben a megye, jellemzõen három lényegi változatban jelent, jelenik meg: önkormányzati jelleggel, társulásos jelleggel és közigazgatási jelleggel. A közigazgatási reform kapcsán az egyik kulcskérdés az önkormányzatok finanszírozási reformja. „a kistérségi reform kapcsán …a kétharmados törvényi módosítást igénylõ változatot terjesztettük az országgyûlés elé. A törvényjavaslat azonban a parlamenti vitában nem kapta meg a szükséges támogatást…” (Lamperth Mónika, 2004. szeptember 17., Siófok). Ezek szerint nem volt jól érzékelhetõ többség! Ezek szerint nem volt egyetértés! Ezek szerint nem jött létre együttmûködés! Ám, valahol „lentebb” megjelent egy egyszerû többség zsarnoksága, és jött egy karácsonyi kommunális adó (az ország egyik megyei jogú városában – állam az államban), majd jött egy polgári engedetlenségi mozgalom, végül jött egy döntésvisszavonás. Az együttmûködõ partnerek megfelelni elsõsorban a megbízó választópolgárok számára kell (annak ellenére, hogy a megyénél szinte egyáltalán nincs közvetlen ügyfélforgalom. „a szolgáltató-szemlélet széles körû háttérbe szorítottságát mutatja az is, hogy (egy közelmúlti felmérés adatai szerint) a megyei (fõvárosi) önkormányzatok 56%-ánál mûködik ügyfélszolgálati iroda.” (jegyzõ és közigazgatás 2004/5.) A képviselõtestületnek (elnök, alelnökök és a testület többi tagja, bizottságok) úgy kell politikailag alkalmasnak lenniük, hogy a megye (200 ezer - 1.1 millió) lakosságának lehetõ legnagyobb része érezze hasznosságukat. Ehhez a megválasztottaknak, megbízottaknak szabadság és felelõsség kell, de azzal az önkontrollal is rendelkezzenek, hogy a testületi ülések és nyilvános beszélgetések, a pártok közötti vita, ne csupán rágalmazások sora legyen, sõt az, egyáltalán ne! A képviselõ-testület hivatalában (fõjegyzõ és beosztottai) közigazgatási, közszolgálati alkalmassággal bíró szabad és felelõs személyek dolgozzanak. A vertikális kapcsolatok (vezetõ és beosztotti viszony a hivatal alá-és fölérendeltjei között) korrektek legyenek, a politikai vezetéshez lojális, de ne szervilista módon fûzõdjenek! A horizontális kapcsolatoknál az szmsz, a munkaterv és az egyetemes emberi együttélési normák szerint mûködjenek együtt a szervezeti egységek és dolgozóik. A megyébõl „kifelé” egységes megyei érdekvédelmet kell felmutatni (természetesen az õszinteség szigorú betartásával). A megyében levõ települési önkormányzatokkal (politikai: polgármesterek és testület; jogi: jegyzõ és hivatali dolgozók; társadalmi: a településen élõ emberek civil szervezeteikkel együtt) a segítség szándékával mûködjenek együtt. A városoknál a vonzáskörzetbe tartozó településekre is külön figyelmet kell szánni! A más megyékkel, a megyei jogú városokkal (egyesek szerint a mjv-k: „lyukak a megyék sajtjában!”), kistérségekkel, állami dekoncentrált szervekkel, kormányzati szervekkel… való jórészt mellérendeltségi, partneri kapcsolatot szintén elsõsorban a saját megyei érdekek kell, hogy meghatározzák. A nemzetközi kapcsolatokban a magyarságtudat és a magyar nemzeti identitás legyen erõsen érezhetõ. Új módszerek a személyes kapcsolatok a legfontosabbak, és mivel 1990 óta ez jottányit sem javult, ezért én ezeket „új módszerként” sorolom. (lehet, hogy itt-ott mégiscsak fellelhetõk a betegség tünetei?) A sajtóval való együttmûködés (szerkesztõségekkel, munkatársakkal és egyéb publicitás) során szinte csak egyetlenegy dolgot kell betartani: a kölcsönös igazmondást (vö. Deák ferenc egymondatos sajtótörvény javaslata!). Talán itt a legcélszerûbb utalni az önkormányzati fenntartású médiumok szerepére is, de a politikai értékelésével kapcsolatos, az újságírói szakmában való „köz-nem-megegyezés” miatt erre most részletesen nem térek ki. Az internet jelentõsége a nyilvánosság szempontjából – felbecsülhetetlen! A megyei honlapoknak (az állampolgárok szempontjából) minden nélkülözhetetlent közölni kell, folyamatos frissítésérõl gondoskodni kell. Call center-ek kialakításának szükségessége a lakosság felvilágosítása, az interaktív ügy(el)intézés érdekében. Társadalom- és közvélemény-kutatások. A reklám fontossága kapcsán hallottam egyszer: „piackutatás nélkül jó reklámot készíteni olyan, mint szõrmekormányos nagypolszkival, kis mûbõrtáskát lóbálva felcsípni claudia schiffert egy forgatási szünetben. Van rá esély, csak kevés.” Ám a kutatásoknak is csak akkor van értelme, ha a megrendelõ (pl. Megyei önkormányzat) az abban foglaltak alapján úgy dolgozik, hogy az idõben következõ elemzéseknél már azt tapasztalja, hogy a negatívumok egyre inkább megszûnõben vannak. A következõ probléma – amit szintén szándékosan kerülök ki e mostani összegzésben – a politikai marketing megítélése és a politikai pr-hez való viszonya. Egy leegyszerûsített mondatot mégiscsak közlök véleményemként. A célkitûzési prioritások sorrendje más. Míg a politikai marketingben a hatalmi piacszerzés a cél, és szinte minden ennek van alárendelve, addig a politikai pr-ben a legfontosabb a felelõsségteljes és a lehetõ legszélesebb nyilvánosság elõtt végzett jó munka, és az elvégzettek értékelése során a választópolgárok majd eldöntik, hogy kedvezõ-e számunkra ez a magatartás és tett-sorozat vagy sem. A „köznép” óhaja: hiteles, teljes körû, gyors, közérthetõ, kulturált tájékoztatások, véleménykérések és azok tanulmányozása, beépítése a tervekbe, végrehajtási folyamatokba. A nép mindenkori magatartásának mindenkori tudomásulvétele. „a magyar nép nem vizsgázott jól testvériségbõl és szolidaritásból.” – nyilatkozta egy megyei képviselõ a kettõs állampolgársági népszavazás eredmény(telenség)e kapcsán. Vajon milyen jogon bírálta a népet? A megyeszékhelyi kommunális adó viszontagságainak két nagy tanulsága: 1. Ha van annyi önkontrollunk (vagy a külsõ demokratikus kontroll elég erõs), hogy észrevegyük hibánkat, a lehetõ leggyorsabban korrigálni kell 2. (és ez a fontosabb!) Döntéseinket mindig kellõ körültekintéssel hozzuk meg (a klasszikus vezetési folyamat elsõ fázisa a tájékozódás és tájékoztatás). „Nincs is nagyobb igazságtalanság, mint ha a népet azzal vádolják, hogy rosszul választá vezetõit. Nehéz pillanatokban mint egyesek, úgy a nép is nem választja, hanem vezetõjének azt fogadja, ki e szerep elvállalására elég bátorsággal bír, s éppen nem csodálatos, hogy ezek nem mindig a legildomosabb s lelkiismeretesebb emberek soraiból kerülnek ki.” – írja Eötvös József a 19. század közepén). Mi érdekli a helyi lakost? Nem az érdekli, hogy kiegyensúlyozott-e a megyei önkormányzat éves költségvetése, hanem az, hogy az õ településén, közvetlen környezetében milyen pozitív dolgok fognak a közeljövõben történni, mi fog épülni, szépülni; nem az, hogy egy megyei kórházban valamely osztályt az átlagosnál jobban fejlesztik-e vagy sem, hanem az, hogy az õ gyógyításának milyen lehetõségei és esélyei vannak; nem az, hogy a megye északi részén lesz-e csatornaépítés vagy sem, hanem az, hogy az õ szennyvize biztoságosan távolítható-e el vagy sem; nem az, hogy a fõvárosba el tud-e menni egy színházi elõadásra (bár itt viszonylag kis helyen csaknem 70 színház mûködik, majdnem kétszer annyi, mint az ország többi helységében), hanem az, hogy gyorsan és olcsón el tud-e utazni a megye egyik vagy másik színházi elõadására, mi több saját településén megnézheti-e valamely darabot; nem az, hogy az EU mennyi agrártámogatást ad magyarországnak vagy az ország egyik régiójának, hanem az, hogy mi jut ebbõl neki saját magának; nem érdekli az, hogy a közigazgatás regionális reformjait elõkészítõk gyõznek-e vagy sem az „ellenzékkel” szemben, de az igen, hogy a vita mielõbbi lezárása után õ hogyan tudja leggyorsabban, legkulturáltabban és legolcsóbban elintézni jogi ügyeit; az is érdekli, hogy kikérik-e véleményét a megyei fejlesztési, és gazdálkodási tervek készítésénél, de sokkal inkább az, hogy hasznosítható javaslatait beépítik-e vagy sem; az embereknek általában fogalmuk sincs arról, hogy a területfejlesztési és -rendezési törvény az elmúlt év végétõl miként rendelkezik a területi monitoring rendszer feladat- és hatáskörérõl (és ne is izgassák fel magukat ezzel!). Az azonban nagyon is idegesíteni fog, ha a „figyelõszolgálat” nem figyel fel olyan problémákra, melyek megnehezítik az életet, vagy pl. Ha a megszervezett helyi önkormányzati területfejlesztési társulás szerinte mindent fejleszt csak éppen a mi településünket nem… az is érdekli, hogy vajon miért kellett a (megyeszékhelyi köztisztviselõi) munkahelyére és onnan visszautazásának költségeit megadóztatni, de sokkal inkább az, hogy „miért nem jártak ugyanígy” a cégvezetõk, vagy pl. A parlamenti képviselõk … A hatékony önkormányzati pr feltételei észre kell venni azt, hogy mi van a mai világban, a mai magyarországon, a mai magyar megyékben. Meg kell teremteni a napi együttmûködést a megválasztottak, a kiválasztottak, a vállalók valamint a megbízók között, hogy a „köznép” óhaja mindenkor a lehetõ legoptimálisabban valósulhasson meg. Minden olyan eszközt és módszert fel kell használni, amit tisztességes gondolatokkal el lehet képzelni, és meg lehet valósítani, figyelembe véve a már más helyen jól mûködõ formulákat vagy a kudarcokat. A vezetõi feladatokkal bíróknak minden körülmények között: embernek kell maradni! Ha a megye – a politikai intézményrendszer eleme – jó, akkor nagy esély van arra, hogy pr-munkáját is jól lehet végezni. Ha egy adott megye önkormányzatának munkája objektíven jónak értékelhetõ, akkor a megyében élõ emberek információs „éhségét” is jól lehet kielégíteni és könnyû együttmûködésre késztetni õket. Bízni kell bennük! Szarvas Zoltán Megyei önkormányzati pr. A fejlesztés: sztráda vagy dûlõút? www.prherald.hu, 2005. január 13.